A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.
Szeretem olvasgatni a külföldi oldalakat, könyveket, sok érdekes dolgot találni bennük, egy valamin azonban mindig elcsodálkozom. Még a teljesen kezdő, a keramikuskodásba épp csak belekóstoló amatőröknél is alap, hogy minden apró kütyüt készen vesznek.
Az én mestereim mindig arra tanítottak, hogy járjak nyitott szemmel a világban, próbáljam meg a környezetem tárgyaiban felfedezni a formázásra alkalmas eszközöket. Elvégre ez mégis csak egy kreativitást igénylő meló, a magam részéről el sem tudnám képzelni, hogy beülök a sok előregyártott kütyü közé, aztán gyerünk, tessék alkotni.
Azért persze vannak nélkülözhetetlen eszközök, anyagok, szakszerszámok, amik nélkül a nagy mű sosem valósulhatna meg.
Kezdjük talán a legfontosabbal, az agyaggal. Nem kívánom 80 oldalban idemásolni a Szakmai ismeretek I-II. tankönyv idevágó részeit, itt a laikusok és amatőrök által is ismert és használt fazekasagyagokról lesz szó. Először is jó ha tudjátok, az agyag nem gyurma, még csak köze sincs hozzá, ugyanúgy, mint a gyurmának a szintén jól gyúrható kenyértésztához.
Az agyag 0,02 milliméternél kisebb szemcsenagyságú, aluminium-hidrogén-szilikát ásvány, törmelékes üledékes kőzet, száraz állapotban kemény, ujjal nehezen morzsolható, víz hozzáadásával képlékennyé válik, majd az alakját a kiszáradás után megtartja. Ebben a száraz állapotban feláztatva visszaalakítható, de ha a kiszáradt darabot kiégetjük, akkor a tárgyunk állaga kőszerű lesz. Az agyagok a kőzetek földpátjának átalakulása során keletkeznek és halmozódnak fel talajokban, folyók árterében, mocsarakban, tavakban, lagúnákban.
Elsődleges agyagoknak nevezzük a keletkezési helyükön lévő agyagokat, kevés fémoxidot tartalmaznak, színük világosszürke, vagy fehér, ezeket kaolinnak hívjuk. A kaolin a porcelán alapanyaga. Nevét előfordulási helyéről a kínai Kao-ling hegyről kapta.
Másodlagos lelőhelyen előforduló agyagok úgy jöttek létre, hogy a víz a magasabb pontokról lehordta a mélyebb fekvésű területekre a kőzetek mállás termékeit. Több bennük a szerves szennyezés, a fémoxidok, a homok, a mész, ez adja a színüket is, ami nyersen sárgás, illetve szürkés. A fazekasagyag homokot, vas-oxidot tartalmaz, égetési hőfoka 860-960 Celsiusfok, kiégetve sárga v. vörös színű. A nagy vas-oxid tartalmú agyagok a kiégetés után erősen vörös, vagy vörösesbarna színűek lesznek, míg a vasmentes agyagok az égetés után fehér, a kis vastartalmú agyagok sárgásfehér színt kapnak.
Száraz fehér agyag, az itt látható a készítés folyamán sérült, de még nem égetett tárgyakból áll. Ha vízzel felöntjük és állni hagyjuk, ismét gyúrható agyagot kapunk.
Puha, korongozásra és formázásra alkalmas állagú agyagtömb és a belőle készült kiégetett darabok. Leghátul egy kissé szürkébb 3-as gyertyatartó, az még nem égetett, csak kiszárított darab (És egy kakukktojás, vörös fazekasagyagból.)
Vörös fazekasagyag, a zacskóban puha, mellette a világosabb rög csontszáraz, a kancsó pedig az agyag égetett színét mutatja. A lámpák már égetve és festve -nem mázazva- vannak, a bal oldali falilámpa egyszer égetett, még nem festett darab.
Azt hiszem egyenlőre ennyi elég lesz a fejtágításból, a képeken a másodlagos lelőhelyen előforduló agyagokról, fehérről és vörösről (amiket én is használok) és a belőlük készült tárgyakról láthattok képeket, ha megkötött a tudás, később még visszatérünk a témához, mélyítés céljából.
A képeken saját munkáim láthatók.
Utolsó kommentek