Kerámiaműhely

A videó elején egy korong ozógép látható, ami két gipsz profillal korongozza meg másodpercek alatt a tányért. A kerék szerű szerkezet apró talán égetett agyaggranulátummal van megtöltve -ebben nem vagyok biztos- és ha jól gondolom, a kiszáradt, de még nem égetett tálak "bepucolása" a feladata. A lányok matricázzák a csészéket -a minta amit minden étkészleten látunk-, ez az égetés során ráég a darabra.

Arra gondoltam, megpróbálom bemutatni, hogy mi a különbség a valódi kézműves áru és az ipari méretű termelés között. Először is. A kézműves terméket általában egy, vagy két ember állítja elő, minden munkafolyamatot ő végez, a rendelkezésére álló géppark sem olyan professzionális, mint a gyárakban lévő. Minden fazekasnak, keramikusnak van erősebb és gyengébb oldala. Ki a korongozásban, ki a mázzal való játékban hasít. De talán épp ez adja a kézzel készült termék báját és értékét, hogy akarva - akaratlanul is magán viseli készítője kézjegyét, minden tudását. Szerintem pont ez az érték benne és pont ettől egyedi a talán még annyira különlegesnek sem mondható bögre, vagy cukortartó. Nagyobb művészek talán pont attól válnak azzá, hogy az egyedi ötleteik mellett büszkén viselik a kezükben rejlő tudást és esetlenséget.

Hamarosan jelentkezem a korongozás kézi változatával, valamint lépésről lépésre szeretném bemutatni a munkafolyamatok két -ipari és egyedi-oldalát.

Erről a kiállításról szubjektív okok miatt elmarad a beszámoló.

Inkább nem részletezem.

Holnap nyílik egy kiállítás a Magyar Alkotóművészek Galériájában.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az egyik kiállítója lehetek.

Hétfőre talán sikerül előállnom egy rövid beszámolóval.

Az eredeti itt olvasható:

http://dijnyerteskonyvek.postr.hu/

A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Aki még csak rácsodálkozik a kerámiakészítés folyamataira és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy kipróbálja magát ebben a műfajban, annak általában ez az első kérdése. Aztán amikor a keramikustól kér egy "icipici" agyagot, az meg persze ad neki, akkor mint nagy értékű kincset, viszi haza a kis gumót.

Arról mindenkit lebeszélnék, hogy ilyesmit hobby boltban vásároljon, mert szemérmetlenül drága, igaz, láttam 1kg-os kiszerelést 200 forintért (ez annyira nem borzasztó), de láttam 0,5 kg-os kiszerelést akár 800 forintért is. Ha tudunk a környékünkön agyagbányát, ott nagyon olcsón lehet vásárolni, de érdemesebb keramikusokat és fazekasokat ellátó szakboltokat felkeresni, azért az árak ott is sokkal barátibbak. Egy ilyen üzletben a teljesen közönséges agyag ára kilónként 40-50 forint körül mozog, a kiszerelése 15-20-25 kg-os. Ha megbontottuk a zacskót, soha ne felejtsük el visszacsomagolni az agyagot, mert kiszárad. Ha tudjuk, hogy egyhamar nem használjuk el ezt a mennyiséget, akkor az agyagot zacskóstól becsavarhatjuk egy nedves rongyba, amit meglocsolgatunk, ha kiszárad. Ha csak annyira száradt ki az agyag, hogy már éppen nem tökéletesen gyúrható, tehát kissé megkeményedett és használat közben törik, repedezik, akkor az agyagtömbbe fúrjunk függőleges lyukakat, mondjuk egy fakanállal, azokba öntsünk vizet, az egész agyagtömböt a zacskóban spricceljük meg vízzel, takarjuk vissza, 1-2 nap állás után az agyag újra felpuhul.

Tehát, ha valaki agyagot keres, az a legegyszerűbb, ha felkeres egy a lakhelyén, vagy annak közelében dolgozó agyagművest és tőle megkérdezi, hol vásárol. Nálam mindig van hulladék agyag, amit visszadolgozok (az előző posztban említett módszerrel) és azt, mivel általában lusta vagyok a korongozáshoz szükséges minőségűre gyúrni, szívesen ajándékozgatom.

A www.fazekas.lap.hu oldalon hasznos információkhoz juthatnak az érdeklődők ebben a témában az anyagok és eszközök címszó alatt.

A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Szeretem olvasgatni a külföldi oldalakat, könyveket, sok érdekes dolgot találni bennük, egy valamin azonban mindig elcsodálkozom. Még a teljesen kezdő, a keramikuskodásba épp csak belekóstoló amatőröknél is alap, hogy minden apró kütyüt készen vesznek.

Az én mestereim mindig arra tanítottak, hogy járjak nyitott szemmel a világban, próbáljam meg a környezetem tárgyaiban felfedezni a formázásra alkalmas eszközöket. Elvégre ez mégis csak egy kreativitást igénylő meló, a magam részéről el sem tudnám képzelni, hogy beülök a sok előregyártott kütyü közé, aztán gyerünk, tessék alkotni.

Azért persze vannak nélkülözhetetlen eszközök, anyagok, szakszerszámok, amik nélkül a nagy mű sosem valósulhatna meg.

Kezdjük talán a legfontosabbal, az agyaggal. Nem kívánom 80 oldalban idemásolni a Szakmai ismeretek I-II. tankönyv idevágó részeit,  itt a laikusok és amatőrök által is ismert és használt fazekasagyagokról lesz szó. Először is jó ha tudjátok, az agyag nem gyurma, még csak köze sincs hozzá, ugyanúgy, mint a gyurmának a szintén jól gyúrható kenyértésztához.

Az agyag  0,02 milliméternél kisebb szemcsenagyságú, aluminium-hidrogén-szilikát ásvány, törmelékes üledékes kőzet, száraz állapotban kemény, ujjal nehezen morzsolható, víz hozzáadásával képlékennyé válik, majd az alakját a kiszáradás után megtartja. Ebben a száraz állapotban feláztatva visszaalakítható, de ha a kiszáradt darabot kiégetjük, akkor a tárgyunk állaga kőszerű lesz. Az agyagok a kőzetek földpátjának átalakulása során keletkeznek és halmozódnak fel talajokban, folyók árterében, mocsarakban, tavakban, lagúnákban.

Elsődleges agyagoknak nevezzük a  keletkezési helyükön lévő agyagokat, kevés fémoxidot tartalmaznak, színük világosszürke, vagy  fehér, ezeket kaolinnak hívjuk. A kaolin a  porcelán alapanyaga. Nevét előfordulási helyéről a kínai  Kao-ling hegyről kapta.

Másodlagos lelőhelyen előforduló agyagok úgy jöttek létre, hogy a víz a magasabb pontokról lehordta a mélyebb fekvésű területekre a kőzetek mállás termékeit. Több bennük a szerves szennyezés, a fémoxidok, a homok, a mész, ez adja a színüket is, ami nyersen sárgás, illetve szürkés. A fazekasagyag homokot, vas-oxidot tartalmaz, égetési hőfoka 860-960 Celsiusfok, kiégetve sárga v. vörös színű. A nagy vas-oxid tartalmú agyagok a kiégetés után erősen vörös, vagy vörösesbarna színűek lesznek, míg a vasmentes agyagok az égetés után fehér, a kis vastartalmú agyagok sárgásfehér színt kapnak.

Száraz fehér agyag, az itt látható a készítés folyamán sérült, de még nem égetett tárgyakból áll. Ha vízzel felöntjük és állni hagyjuk, ismét gyúrható agyagot kapunk.

Puha, korongozásra és formázásra alkalmas állagú agyagtömb és a belőle készült kiégetett darabok. Leghátul egy kissé szürkébb 3-as gyertyatartó, az még nem égetett, csak kiszárított darab (És egy kakukktojás, vörös fazekasagyagból.)

Vörös fazekasagyag, a zacskóban puha, mellette a világosabb rög csontszáraz, a kancsó pedig az agyag égetett színét mutatja. A lámpák már égetve és festve -nem mázazva- vannak, a bal oldali falilámpa egyszer égetett, még nem festett darab.

Azt hiszem egyenlőre ennyi elég lesz a fejtágításból, a képeken a másodlagos lelőhelyen előforduló agyagokról, fehérről és vörösről (amiket én is használok) és a belőlük készült tárgyakról láthattok képeket, ha megkötött a tudás, később még visszatérünk a témához, mélyítés céljából.

A képeken saját munkáim láthatók.

A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Arnóczki Zsuzsa kiállításának megnyitóján jártam  szombat este, a Kerámiaparkban (www.keramiapark.hu). Zsuzsával egy véletlen folytán ismerkedtem meg pár éve egy pörgős karácsonyi vásáron, ahol leginkább egymás munkáit nézegettük, miután standjaink egymással szemben álltak, a köztünk lévő légüres teret pedig sajnos nem töltötte meg vásárlók hada. De ez végül is teljesen lényegtelen a kiállítás szempontjából. Még egy teljesen lényegtelen momentum, a fél éves gyerekem táplálkozási szokásai közel azonosak egy két hónaposéval, így volt két és fél órám, hogy odaérjek, visszaérjek, fotózzak és közben bámuljam és csodáljam Zsuzsa különös és nem mindennapi történetekkel született babáit.

A most látható kiállítás főszereplői a babák. Az alapötletet egy meghiúsult ajándékozás adta, Zsuzsa vett ugyanis egy babát ajándékba egy kislánynak, a baba viszont nem hagyta magát, addig ingerelte Zsuzsát, míg végül darabjaira szedte, azokról gipsz öntőformákat készített, majd elkezdett a neten retro babák, és macik után kutatni, akikkel szintén így cselekedett. (Az eredeti baba végül –egy kis kitérővel ugye- eljutott a kislányhoz…) De ez még nem volt elég, a babák többet akartak.  Így szövődött a művekbe Coraline és a titkos ajtó kissé borzongató története, igen, néhány babának és macinak gombot varrtak a szemére, akinek nem, az pedig a jó és a rossz szerepjátékának lett a részese angyali, vagy ördögi formában.

Zsuzsa a raku szerelmese, a babarálásai során is ezt a technikát alkalmazta.  A  rakunál az égetési technika miatt minden egyes darab egyedi és megismételhetetlen színösszetételű, mintázatú lesz. A művészről bővebben a honlapján ( www.azemuhely.hu ) olvashattok, illetve találkozhattok vele (ha jól emlékszem) a jövő héttől a vásárban a Felszabadulás téren.

A rakuról hamarosan olvashattok egy kis szösszenetet tőlem, gyakorlati tapasztalatom nincs sok benne, de elméletben jó vagyok…

Nekik már varrtak gombot a szemükre, ebben az ijesztően tökéletes világban...

A konyhában a kis gombszemű biciklista őrzi a tűzhelyet, amiben a kisördög süldögél (az egyik lába kilóg, ezért nem sült át).

Mosott, bár erősen kikeményített babaruhák száradnak a hűlő tűzhely lapján és felette, a szárítókötélen

Kis gombszeműek társasága a játéksarokban

Ruhájukra váró kúszó-mászó babák labdával

És végül, ami minden történetből kihagyhatatlan, a SZERELEM.

Az angyal és az ördög, mélység és magasság, jó és rossz, egyszóval minden benne van...

"Bocs, elírtam a dátumot" -derült ki tegnap a kiállításmegnyitó kapcsán.

Úgy hogy irány a megnyitó ma délután. Remélem nem csak én leszek ott...

A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Szeretek gyerekekkel dolgozni.

Őszinték és előbb utóbb mindegyik gyerekből előtör az a fajta kreativitás, amit még nem tudott megmérgezni az a rengeteg silány vizuális információ, ami korunkat jellemzi. Különösen igaz ez az agyaggal való munkára, ami egy nem mindennapi technikaként nincs jelen folyamatosan a gyerekek életében, talán ennek köszönhető az, hogy a munkáik nem a megszokott sablonok alapján készülnek. Sokat lehet tanulni tőlük, olyan dolgok meglátására képesek, amikhez a felnőttek már túl fásultak.

A gyerekekben –bármennyire is hihetetlen- megvan még a munka és az anyag tisztelete. Amikor a koronghoz ülnek nem az a fő céljuk, hogy alkossanak „valamit”. Örömmel tölti el őket, ahogy a korongon siklik a nedves agyag a kezük között, ahogy érzik az anyagot. Egészen addig hódolnak ennek az élvezetnek, amíg videózó szüleik fel nem szólítják őket, hogy most már ne csak ott ücsörögjenek, hanem csináljanak valamit (mondjuk egy kupát a papának, vagy egy padlóvázát a mamának), a kerámikus néni majd segít és egyáltalán, miért van olyan kicsi kupac azon a korongon, nagyot nem lehet csinálni? Azért fizetni kell? Egyébként meg gyorsan korongozzon az a gyerek akármit, mert sietni kell, még a gyöngyfűzést is ki kell próbálni, különben is, semmi érdekes nem lesz a videón, ha a gyerek csak ül és tartogatja a kezét az agyagon.

Ilyenkor elmondom a szülőknek, hogy egy átlagos képességű korongos fél- egy évig általában hamutálgyártásra van berendezkedve, ugyanis a kezdeti billegő, nem épp szabályos forgástestekből a végén marad egy 2-3cm magas darab, ami épp jó lesz hamutálnak. Jó a gyereknek nem reklámozzuk még így rejtve sem a dohányzást, legyen cserépalátét, de a nagymama padlóvázájáig elég rögös és hosszú az út, valószínű nem a vasárnapi családi délutánon fog elkészülni.

Azért persze segítek, emlékszem, nekem gyerekkoromban mekkora élmény volt annak a kis vázának az elkészítése, – szinte csak virtuális közreműködőként - amit azóta is, mint valami kis szent tárgyat őrizgetek, és aminek a készítésekor szinte megsajdult a szívem, hogy ez a korongozás mennyire csodálatos érzés.

Álljon itt végezetül néhány kedves és aranyos gyerekmunka.

A kis virágos váza és a cica egérrel, macskatáppal és párnázott fekhellyel immár kiégetve, azóta is Viki nevű gazdáját várja, aki még 2009-ben a Szigeten készítette ezt a zseniális kis alkotást. (Sajnos a kislány címét elvesztettem a forgatagban, de remélem egyszer még  összefutunk valahol.)

A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Gondolom így elsőre illene néhány szót szólni arról, egyáltalán miről fog szólni ez az egész.

Kerámiáról, persze, de semmi biztosat nem ígérhetek, mert állandóan elkalandozom minden irányba.

Azért a fő csapásirány legalább megvan. Előrebocsátom, nem vagyok túl jó blogíró, hol fellelkesedek és termelek, hol alábbhagy a lendület és akkor aztán síri csend és inkább a munkába temetkezek.

Szeretném, ha a laikusok betekintést nyernének az írásaim által a mai magyar iparosvilágba, néhány küszködő alkotó mindennapjaiba, az alkotás folyamatába, szeretném, ha látnák, hogy akár egy apró, hétköznapi, a mindennapokban használt tárgy elkészítése is mekkora tudást és munkát igényel, ha valaki a hagyományos eszközökkel és módszerekkel készíti azokat.

Szeretném, ha az olvasók meglátnák azt, hogy miben különbözik a lélek nélküli sorozatgyártott terméktől a kézi munkával készült tárgy, legyen szó egy művészi alkotásról, vagy akár egy egyszerű használati tárgyról.

Kezdésképp álljon itt egy rövid történet a fazekasság eredetéről, amit id. Fazekas Lajos, nádudvari fazekas mesélt, s a róla szóló könyvben olvasható. Aki akár csak egyszer az életében ült korongnál és megpróbálta formálni az agyagot, az azt hiszem érteni fogja.

,,A fazekasság ördögi mesterség. A korongot az ördög találta fel, kitalálta azt is, hogy korsót is lehet csinálni, megkereste hozzá az agyagot, el is készítette. Felült a korongra, felütötte maga elé az agyagot, majd elmarkolta, úgy, mint a mai napig is szoktuk, de száraz kézzel. Mindannyiszor, ahányszor maga elibe ütötte az agyagot, mindig a kezéhez ragadt. Erre elkezdett dühösködni, hogy hiszen már minden megvan hozzá, és a korsó mégsem akar sikeredni. Ráhajolt a korongra és mérgében elkezdett sírni, kicsordult a könnye, rá az agyagra, a korong ekkor megszaladt, a nedvesség által megcsúszott rajta a keze. Így kitalálta, hogy csak vízzel lehet korsót csinálni. Ezért hívják a fazekasságot ördögi mesterségnek, ebben van is igazság, ebben kontárkodni nem lehet.”

Holnap egy kiállítás megnyitójára vagyok hivatalos,

a beszámolót szombaton olvashatjátok.