Kerámiaműhely

A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Arnóczki Zsuzsa kiállításának megnyitóján jártam  szombat este, a Kerámiaparkban (www.keramiapark.hu). Zsuzsával egy véletlen folytán ismerkedtem meg pár éve egy pörgős karácsonyi vásáron, ahol leginkább egymás munkáit nézegettük, miután standjaink egymással szemben álltak, a köztünk lévő légüres teret pedig sajnos nem töltötte meg vásárlók hada. De ez végül is teljesen lényegtelen a kiállítás szempontjából. Még egy teljesen lényegtelen momentum, a fél éves gyerekem táplálkozási szokásai közel azonosak egy két hónaposéval, így volt két és fél órám, hogy odaérjek, visszaérjek, fotózzak és közben bámuljam és csodáljam Zsuzsa különös és nem mindennapi történetekkel született babáit.

A most látható kiállítás főszereplői a babák. Az alapötletet egy meghiúsult ajándékozás adta, Zsuzsa vett ugyanis egy babát ajándékba egy kislánynak, a baba viszont nem hagyta magát, addig ingerelte Zsuzsát, míg végül darabjaira szedte, azokról gipsz öntőformákat készített, majd elkezdett a neten retro babák, és macik után kutatni, akikkel szintén így cselekedett. (Az eredeti baba végül –egy kis kitérővel ugye- eljutott a kislányhoz…) De ez még nem volt elég, a babák többet akartak.  Így szövődött a művekbe Coraline és a titkos ajtó kissé borzongató története, igen, néhány babának és macinak gombot varrtak a szemére, akinek nem, az pedig a jó és a rossz szerepjátékának lett a részese angyali, vagy ördögi formában.

Zsuzsa a raku szerelmese, a babarálásai során is ezt a technikát alkalmazta.  A  rakunál az égetési technika miatt minden egyes darab egyedi és megismételhetetlen színösszetételű, mintázatú lesz. A művészről bővebben a honlapján ( www.azemuhely.hu ) olvashattok, illetve találkozhattok vele (ha jól emlékszem) a jövő héttől a vásárban a Felszabadulás téren.

A rakuról hamarosan olvashattok egy kis szösszenetet tőlem, gyakorlati tapasztalatom nincs sok benne, de elméletben jó vagyok…

Nekik már varrtak gombot a szemükre, ebben az ijesztően tökéletes világban...

A konyhában a kis gombszemű biciklista őrzi a tűzhelyet, amiben a kisördög süldögél (az egyik lába kilóg, ezért nem sült át).

Mosott, bár erősen kikeményített babaruhák száradnak a hűlő tűzhely lapján és felette, a szárítókötélen

Kis gombszeműek társasága a játéksarokban

Ruhájukra váró kúszó-mászó babák labdával

És végül, ami minden történetből kihagyhatatlan, a SZERELEM.

Az angyal és az ördög, mélység és magasság, jó és rossz, egyszóval minden benne van...

A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Szeretek gyerekekkel dolgozni.

Őszinték és előbb utóbb mindegyik gyerekből előtör az a fajta kreativitás, amit még nem tudott megmérgezni az a rengeteg silány vizuális információ, ami korunkat jellemzi. Különösen igaz ez az agyaggal való munkára, ami egy nem mindennapi technikaként nincs jelen folyamatosan a gyerekek életében, talán ennek köszönhető az, hogy a munkáik nem a megszokott sablonok alapján készülnek. Sokat lehet tanulni tőlük, olyan dolgok meglátására képesek, amikhez a felnőttek már túl fásultak.

A gyerekekben –bármennyire is hihetetlen- megvan még a munka és az anyag tisztelete. Amikor a koronghoz ülnek nem az a fő céljuk, hogy alkossanak „valamit”. Örömmel tölti el őket, ahogy a korongon siklik a nedves agyag a kezük között, ahogy érzik az anyagot. Egészen addig hódolnak ennek az élvezetnek, amíg videózó szüleik fel nem szólítják őket, hogy most már ne csak ott ücsörögjenek, hanem csináljanak valamit (mondjuk egy kupát a papának, vagy egy padlóvázát a mamának), a kerámikus néni majd segít és egyáltalán, miért van olyan kicsi kupac azon a korongon, nagyot nem lehet csinálni? Azért fizetni kell? Egyébként meg gyorsan korongozzon az a gyerek akármit, mert sietni kell, még a gyöngyfűzést is ki kell próbálni, különben is, semmi érdekes nem lesz a videón, ha a gyerek csak ül és tartogatja a kezét az agyagon.

Ilyenkor elmondom a szülőknek, hogy egy átlagos képességű korongos fél- egy évig általában hamutálgyártásra van berendezkedve, ugyanis a kezdeti billegő, nem épp szabályos forgástestekből a végén marad egy 2-3cm magas darab, ami épp jó lesz hamutálnak. Jó a gyereknek nem reklámozzuk még így rejtve sem a dohányzást, legyen cserépalátét, de a nagymama padlóvázájáig elég rögös és hosszú az út, valószínű nem a vasárnapi családi délutánon fog elkészülni.

Azért persze segítek, emlékszem, nekem gyerekkoromban mekkora élmény volt annak a kis vázának az elkészítése, – szinte csak virtuális közreműködőként - amit azóta is, mint valami kis szent tárgyat őrizgetek, és aminek a készítésekor szinte megsajdult a szívem, hogy ez a korongozás mennyire csodálatos érzés.

Álljon itt végezetül néhány kedves és aranyos gyerekmunka.

A kis virágos váza és a cica egérrel, macskatáppal és párnázott fekhellyel immár kiégetve, azóta is Viki nevű gazdáját várja, aki még 2009-ben a Szigeten készítette ezt a zseniális kis alkotást. (Sajnos a kislány címét elvesztettem a forgatagban, de remélem egyszer még  összefutunk valahol.)