A blogban megjelenő írások és képek csak a szerző engedélyével, a forrás megjelölésével közölhetők, illetve használhatók fel máshol.

Szeretek gyerekekkel dolgozni.

Őszinték és előbb utóbb mindegyik gyerekből előtör az a fajta kreativitás, amit még nem tudott megmérgezni az a rengeteg silány vizuális információ, ami korunkat jellemzi. Különösen igaz ez az agyaggal való munkára, ami egy nem mindennapi technikaként nincs jelen folyamatosan a gyerekek életében, talán ennek köszönhető az, hogy a munkáik nem a megszokott sablonok alapján készülnek. Sokat lehet tanulni tőlük, olyan dolgok meglátására képesek, amikhez a felnőttek már túl fásultak.

A gyerekekben –bármennyire is hihetetlen- megvan még a munka és az anyag tisztelete. Amikor a koronghoz ülnek nem az a fő céljuk, hogy alkossanak „valamit”. Örömmel tölti el őket, ahogy a korongon siklik a nedves agyag a kezük között, ahogy érzik az anyagot. Egészen addig hódolnak ennek az élvezetnek, amíg videózó szüleik fel nem szólítják őket, hogy most már ne csak ott ücsörögjenek, hanem csináljanak valamit (mondjuk egy kupát a papának, vagy egy padlóvázát a mamának), a kerámikus néni majd segít és egyáltalán, miért van olyan kicsi kupac azon a korongon, nagyot nem lehet csinálni? Azért fizetni kell? Egyébként meg gyorsan korongozzon az a gyerek akármit, mert sietni kell, még a gyöngyfűzést is ki kell próbálni, különben is, semmi érdekes nem lesz a videón, ha a gyerek csak ül és tartogatja a kezét az agyagon.

Ilyenkor elmondom a szülőknek, hogy egy átlagos képességű korongos fél- egy évig általában hamutálgyártásra van berendezkedve, ugyanis a kezdeti billegő, nem épp szabályos forgástestekből a végén marad egy 2-3cm magas darab, ami épp jó lesz hamutálnak. Jó a gyereknek nem reklámozzuk még így rejtve sem a dohányzást, legyen cserépalátét, de a nagymama padlóvázájáig elég rögös és hosszú az út, valószínű nem a vasárnapi családi délutánon fog elkészülni.

Azért persze segítek, emlékszem, nekem gyerekkoromban mekkora élmény volt annak a kis vázának az elkészítése, – szinte csak virtuális közreműködőként - amit azóta is, mint valami kis szent tárgyat őrizgetek, és aminek a készítésekor szinte megsajdult a szívem, hogy ez a korongozás mennyire csodálatos érzés.

Álljon itt végezetül néhány kedves és aranyos gyerekmunka.

A kis virágos váza és a cica egérrel, macskatáppal és párnázott fekhellyel immár kiégetve, azóta is Viki nevű gazdáját várja, aki még 2009-ben a Szigeten készítette ezt a zseniális kis alkotást. (Sajnos a kislány címét elvesztettem a forgatagban, de remélem egyszer még  összefutunk valahol.)